Paléi meteoros táborok



Miért?

Történet

Valamikor 2005 elején úgy határoztunk, hogy tábort szervezünk. Na nem mintha nem lett volna már akkor is elég tábor, hanem az akkor újra aktívvá vált sülysápi társaság egy része úgy gondolta, hogy egy tábor attól tábor, hogy a lakói sátorban alszanak, vagy mivel csillagászati — azon belül is meteoros — táborról van szó, esetenként a sátor mellett.
Az első — vagy mondhatnánk úgy is, hogy a nulladik paléi — tábor valójában nem is Palén zajlott, aztán sötét ég iránti telhetetlenségünk miatt inkább áthelyeztük oda, ahonnan a nevét is kapta. Nem bántuk meg, mint ahogy az látszik abból is, hogy már 2006 óta összegyűlünk itt nyaranta.

Még valami...

A falu vezetése és lakói minden segítséget megadnak nekünk a tábori körülmények minél kellemesebbé tételében. Az itteni csillagásztáborok lebonyolításával segítünk, hogy a falu minél szélesebb körben ismertté váljon. Ha részt veszel a táborban nem csak egy fényszennyezéstől mentes csodálatos helyen csillagászkodsz, hanem segítesz egy kis falu ismertebbé válásában is!